“Az érzelmi életemre jellemző hullámzás miatt azt csodálom, hogy nem lettem tengeribeteg életem tengerén.

Ez igaz volt mind a családi, mind a munkahelyi emberi kapcsolataimra.

Az első igazi meglepetést az okozta nekem, mikor egy kiadós kopogtatásos blokk  után azt vettem észre, hogy úgy jövök be a munkahelyemre, hogy az addig idegesítőnek vélt kolléganőm iránt érzett negatív érzéseim tökéletesen, maradéktalanul, egyszerűen eltűntek.

Ez olyan érzés volt nekem, mintha lelkem egy, addig rabságban tartott része most végre szabadságot kapott volna. Ez a teher eltűnt az életemből, és ezzel vette kezdetét az a csoda, ami szép lassan, évek alatt történt meg velem.

A negatív érzések (félelem, düh, harag, aggodalom)  lekötöztek engem. Az EFT I. és II. tanfolyamokon kívül részt vettem a Karcsúsodj EFT-vel kurzuson is, mely megértette velem, hogy a súlyok egy része a lelkemből fakad, és ennek elengedése csodás könnyűség érzéssel ajándékoz meg.

Köszönöm, hogy életem egyre boldogabb, harmonikusabb, ami  kihat a környezetemre is!