- A jelen történései iránti érdektelenségre -
“Az isteni küldetés nem önmagunk feláldozása, nem visszavonulás a világtól, nem a szépség és a természet élvezetének visszautasítása, éppen ellenkezőleg: minden dolog teljesebb és magasabb szintű élvezetét jelenti. Azt, hogy teljes szívünkkel és lelkünkkel végezzük szeretett munkánkat, legyen az házimunka, gazdálkodás, festés, színjáték, embertársaink szolgálata a házban vagy az üzletben. És akármivel foglalkozzunk is, ha mindenekfelett szeretjük, akkor ez Lelkünk egyértelmű parancsa, a földön elvégzendő feladatunk, s csakis ebben adhatjuk valóban önmagunkat, hétköznapi, fizikai módon ez fejezi ki igaz valónk üzenetét.” dr. Edward Bach

Iszalag – Clematis

Iszalag, a realitás virága

Azok számára, akik álmodoznak, nem teljesen éberek, nem igazán érdeklődnek az aktuális dolgok iránt. Csendes, nyugodt emberek, akik pillanatnyi helyzetükben nem érzik túlságosan jól magukat, sokkal inkább a jövőben élnek, mint a jelenben. Boldogabb idők reményében élnek, amikor majd valóra válthatják álmaikat. Ha megbetegednek, kevés vagy egyáltalán semmilyen erőfeszítést nem tesznek javulásuk érdekében. Egyes esetekben úgy tűnik, mintha a jobb idők eljövetele vagy elvesztett szeretteikkel való találkozás reményében egyenesen várnák a halál

Kulcstünetek:

  • álmodozás, ábrándozás
  • koncentráció hiánya
  • valóságtól való menekülés
  • életerő hiánya, sok alvás
  • ájulásra való hajlam

Jerikói lonc – Honeysuckle

Jerikói lonc, a múlt virága

Azoknak, akik a múltban, régen elvesztett barátok, boldog pillanatok emlékeiben élnek, vagy be nem teljesült ábrándokat kergetnek, s nem hiszik el, hogy lehetnek még olyan boldogok, mint amilyenek a régi szép időkben voltak.

Kulcstünetek:

  • a múlt emlékeiben élés, az új dolgok el nem fogadása
  • honvágy, nosztalgia

Vadrózsa – Wild Rose

Vadrózsa, az életkedv virága

Azok számára, akik látszólag ok nélkül érdektelenné, lemondóvá váltak a világ eseményei iránt, akik átsiklanak az életen, elfogadják a dolgukat, de nem tesznek különösebb erőfeszítést azért, hogy sorsukat jobbá tegyék és életükben élvezetet leljenek. Harc nélkül megadják magukat.

Kulcstünetek:

  • lemondás, beletörődés, apátia
  • érdektelenség és passzivitás az élet alakulása tekintetében

Olajfa – Olive

Olajfa, a megújulás virága

Azoknak, akik testileg vagy szellemileg sokat szenvedtek, s annyira kimerültek, hogy úgy érzik, nincs energiájuk további erőfeszítésekre. Számukra a mindennapi élet örömtelen, kemény munka.

Kulcstünetek:

  • gyenge, erőtlen, kimerült test és fáradt szellem

Vadrepce – Mustard

Vadrepce, a fény virága

Azok számára, akik hajlamosak a búskomorságra vagy akár a teljes kétségbeesésre, mintha egy hideg, sötét felhő árnyékolná be őket, s rejtené el szemük elől a fényt és az életörömöt. Állapotuk okát nem feltétlenül lehet megtalálni vagy megmagyarázni. Ebben a helyzetben a boldogság és az elégedettség szinte lehetetlen.

Kulcstünetek:

  • hirtelen fellépő depresszió
  • semmiből feltörő indokolatlan rosszkedv
  • ok nélküli elkeseredettség

Vadgesztenyerügy – Chestnut Bud

Vadgesztenyerügy, a tanulás virága

Azoknak, akik nem okulnak tapasztalataikból, s ezért nem tudnak előrelépni az életben. Újra és újra ugyanabba a hibába esnek, saját és mások tapasztalatai nem válnak hasznukra, nem tanulnak a múlt leckéiből.

Kulcstünetek:

  • mindig ugyanazokat a hibákat követi el
  • nem tanul a tapasztalatiból

Fehér vadgesztenye – White Chestnut

Fehér vadgesztenye, a gondolkodás virága

Mindazoknak, akiknek nemkívánatos gondolataik, elképzeléseik, belső párbeszédeik vannak. A nyomasztó gondolatok újra és újra feltűnnek, és ha időnként el is tűnnek, később makacsul visszatérnek. Úgy tűnik, folyamatosan körbe-körbe járnak, és sok szenvedést okoznak. Az embernek ilyenkor nehéz összpontosítani napközben, este pedig nem tud elaludni.

Kulcstünetek:

  • zavaró, kontrollálatlan gondolatok
  • szellemi csatározás