- Kétségbeesésre -

Vörösfenyő – Larch

Vörösfenyő, az önbizalom virága

Azoknak, akik nincsenek megelégedve önmagukkal, a környezetükben élőknél kisebb tehetségűnek érzik magukat. Szinte várják a kudarcot, úgy érzik, soha nem lesznek sikeresek, s ezért soha nem is tesznek a sikerhez elegendő erőfeszítést.

Kulcstünetek:

  • önbizalomhiány, bizonytalanságérzés
  • kisebbrendűségi érzés
  • kudarcorientáltság

Erdei fenyő – Pine

Erdei fenyő, az önelfogadás virága

Azok számára, akik folyton vádolják önmagukat. Ha sikeresek, akkor is úgy érzik, hogy jobban is csinálhatták volna, eredményeikkel és erőfeszítéseikkel soha nem elégedettek. Roppant szorgalmasak, de szörnyen szenvednek a maguknak bebeszélt hibáktól. Időnként mások hibáiért is magukra veszik a felelősséget.

Kulcstünetek:

  • megalapozatlan bűntudat, lelkiismeret-furdalás, önvád
  • értéktelenség érzése

Szilfa – Elm

Szilfa, a felelősség virága

Azoknak, akik jól végzik munkájukat, követik életcéljukat, akik szeretnének valami fontosat csinálni, gyakran az egész emberiség érdekében. Néha erőt vesz rajtuk a levertség, és úgy érzik, hogy vállalt feladatuk annyira nehéz, hogy emberi erővel képtelenség azt véghezvinni.

Kulcstünet:

  • levertség, depresszió a túlterheltség miatt

Szelídgesztenye – Sweet Chestnut

Szelídgesztenye, a megváltás virága

Azokban a pillanatokban van szükség erre az eszenciára, amikor az ember úgy érzi, hogy szenvedései elviselhetetlenné váltak. Amikor a lélek és a test elérkezik tűrőképessége végső határához, s a beteg úgy érzi, hogy fel kell adnia. Amikor úgy tűnik, hogy csak a pusztulás és a megsemmisülés következhet.

Kulcstünetek:

  • mély levertség, kétségbeesés
  • teljes kimerültség
  • tehetetlenség érzése

Ernyős madártej – Star of Bethlehem

Ernyős madártej, a vigasz virága

Azoknak, akikre nagy nyomás nehezedik vagy olyan körülmények között élnek, ami nagyon boldogtalanná teszi őket.

Rossz hírek miatt fellépő sokk, közelálló személy elvesztése, baleset utáni ijedtség és hasonlók esetére.

Ez a szer enyhülést hoz azok számára, akik már jó ideje nem is akarnak vigaszt találni.

Kulcstünetek:

  • megrázkódtatást vagy sérülést követő súlyos lelkiállapot
  • nem képes feldolgozni egy traumát

Fűzfa – Willow

Fűzfa, a sors virága

Azoknak, akiket olyan csapás ért, amit képtelenek harag és neheztelés nélkül elviselni, mivel az életet mindenekelőtt az általa hozott siker alapján ítélik meg. Úgy vélik, hogy ilyen mértékű megpróbáltatást nem érdemeltek meg, helyzetüket igazságtalannak tartják, és emiatt megkeserednek.

Gyakran kevesebb érdeklődést mutatnak olyan dolgok iránt is, melyeket korában nagyon szerettek.

Kulcstünetek:

  • sértődöttség, keserűség, önsajnálat
  • mindent kritizál, szüntelenül panaszkodik
  • másokat hibáztat azért, ami vele történik
  • a sors áldozatának tekinti magát

Tölgyfa – Oak

Tölgyfa, a kitartás virága

Azok számára, akik minden erejüket latba vetve küzdenek betegségükkel vagy a mindennapi élet problémáival. Keményen harcolnak, mindent megpróbálnak még akkor is, ha ügyük teljesen kilátástalannak tűnik.

Elégedetlenek önmagukkal, ha a betegség meggátolja őket kötelezettségeik teljesítésében vagy mások segítésében.

Bátor emberek, akik a legnagyobb nehézségekkel is reménykedve, maximális erőfeszítéssel szállnak szembe.

Kulcstünetek:

  • soha nem vallja be, hogy ki van merülve
  • megállás nélkül tevékenykedik

Vadalma – Crab Apple

Vadalma, a megtisztulás virága

Ez a megtisztulást hozó eszencia. Azoknak, akik valamilyen szinten tisztátalannak érzik magukat, vagy téves önértékeléstől szenvednek. Elképzelhető, hogy megszállottan pedáns háziasszony, kényszeresen tisztaságmániás vagy rögeszmésen ragaszkodik jelentéktelen dolgokhoz, viselkedésekhez.

A vadalma segítséget nyújthat azoknak, akikből szégyent és kellemetlen érzést váltanak ki a testi tünetek, például a pattanások vagy a váladékok. Sikertelen kezelések esetén elkeseredetten reagálnak. Bőrproblémákra külsőleg is használható.

Kulcstünetek:

  • tisztaság iránti igénye a kényszeres tisztálkodásig fajulhat
  • önértékelési zavar
  • hajlamos rá, hogy belevesszen a részletekbe
  • bármilyen kényszeres viselkedés
  • szégyenkezés, önutálat