dr. Horváth Judit

„A változás, amely után sóvárogsz, nincs messze tőled!

Mert nincs rajtad kívül. Benned van!”

Szepes Mária

                                                                             

 

Jogászként élethivatásomnak tekintettem, hogy a problémáikkal, bizalommal hozzám forduló embereken segítsek. Egészséges önbizalmam meggyőzött arról – talán, a legtöbb ember így van ezzel – hogy a felkészültségem, a tapasztalatom, a jóakaratú segítő szándékom, maga a megoldás.

2007-ben megszűnt a munkahelyem és ezzel a jogtanácsosi beosztásom is. Az élet hozta a változást az életembe, én csak haladtam az áramlással. Hitvallásommá vált Mahatma Gandhi bölcsessége: „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban.” Ezzel elindult egy újabb tanulási folyamat, amelynek eredményei az alábbiak lettek:

  • Mivel továbbra is emberekkel szerettem volna foglalkozni 2009-ben a dr. Bodó Training és Tanácsadó Kft-nél Business- és Management Coach képzettséget szereztem. Coaching tevékenységemet azóta is a rendszerszemlélet, a cél- és megoldás-orientáltság jellemzi.Munkahelyi (vezetői), magánéleti tapasztalataim alapján vallom, hogy minden ember maga felelős a boldogulásáért, azért él, hogy megtanulja kialakítani a teste, lelke és szelleme egységét, összhangját. Ezt saját magáért kell megtennie, tapasztalatokat kell szereznie, és önerejéből kell megtalálni a hegycsúcsra vezető ösvényt.Számomra a coaching sokban hasonlít a keleti bölcsességhez: a taoista, hindu és a buddhista hagyományban is a mester, nem konkrét megoldással szolgál a tanítványnak, – akár a coach a kliensnek – hanem megmutatja az utat, ahol a kérdező rátalálhat a neki szóló válaszokra. Én coachként azért dolgozom, hogy a rendelkezésemre álló eszközökkel, a lehető legjobb módon, a lehető legtöbbet hozzam ki klienseimből.Szakterületemhez egyaránt tartozik a business és a life coaching. Vallom és a gyakorlat is azt mutatja, hogy ha magánemberként problémákkal küzd a kliens, az az  élete minden területére rányomja a bélyegét.
  • A negatív érzelmek hatékony kezelésének eszköze az Érzelmi Felszabadulás Technika (EFT), mely coaching eszközként indult, majd önálló tanácsadási módszerré nőtte ki magát. Az EFT-t 2010. óta oktatom is. Nemzetközileg elismert AAMET oklevéllel rendelkezem.
  • 2012. óta nagyvállalatoknál és KKV-knál tréningeket tartok.
  • A konfliktusok békés, mindegyik fél számára kielégítő megoldását nagyon fontosnak tartom, ezért 2009. óta bejegyzett mediátorként dolgozom.
  • 2008-ban Bach-virágterápia tanácsadói, 2010-ben nevetésvezető (nevetés jóga vezető) képzettséget szereztem.

AAMET3 oklevél

Coach végzettséget igazoló oklevél